Cgm558, a svájci vívókönyv

 Berki András - 2012. május 20.

 Cikk

HUGO WITTENWILLER könyvéről szóló cikksorozatom azzal a kettős szándékkal készül, hogy egy részről bemutassa a Cgm558 jelű vívókönyvet és annak tartalmát, valamint azt is, hogy milyen módon érdemes nekiállni egy új, kevésbé használt forrásmű, vívókönyv feltérképezésének, és annak értelmezéséhez hasznosításának, hogy az új tudást miként lehet átültetni a vívótudományunkba. 

FONTOS, hogy jól és pontosan tájékozódjunk a kutatásunk témájáról, a választott könyvünkről. Nagy könnyebbség számunkra, akik ebben a korban élünk, hogy a világhálón rengeteg olyan információ található, ami az érdeklődési körünknek, kutatási témánknak megfelelhet, csak tudnunk kell a megfelelő helyen keresni, és leszűrni a számunkra hasznos információt, valamint kidobni a felesleges sallangot. Így hát én se tettem mást a kutatás első fázisában, mint hogy utána olvastam ennek a könyvnek. A világhálón sok helyről lehet információt szerezni, mégis a legjobb az, hogy ha nagynevű vívócsapatok oldalain, könyvtárak honlapján vagy a Wikipedia-n olvasunk utána, de azt szem előtt kell tartani, hogy mindenhol lehetnek tévedések, minden tényt jobb, ha magunk is leellenőrzünk. Természetesen lesznek olyanok, amiket el kell hinnünk, például a nyelvészeti besorolását a műnek. Ha csak nem érzünk magunk is késztetést arra, hogy komolyabban belemenjünk a nyelvészetbe, illetve más, nem könnyen ellenőrizhető témába.

A legcélravezetőbb az, ha a könyvet eredeti nyelven olvassuk, természetesen ez okozhat nehézségeket, és sokszor lehet szükségünk egy már kész fordításra, mint támaszra. Ez utóbbi nem baj, csak figyeljünk arra, hogy az ilyen fordításokat se fogadjuk el egyértelműen helyesnek, mindegyikben lehet elgépelés, félre fordítás, akarva vagy akaratlanul. Inkább gondoljuk ki mi magunk a helyes értelmezést, a végeredmény sokkal jobb lesz a legtöbb esetben.

Ha még nem olvastunk régi könyveket, nem foglalkoztunk ilyen témával, akkor meglepetésként érhet minket, hogy az oldalak számozása nem egyesével, hanem párosával történik, pontosabban a lapokat számozzák nem az oldalakat. Így egy 50 lapos könyv valójában 100 oldalas. A lapokat idegen szóval „folio”-nak hívják. Az egyes lapok két oldalának elkülönítésére a lapszám mögött egy betű szolgál, ez a betű vagy ’r’ vagy ’v’. Az ’r’ a ’recto’, a ’v’ a ’verso’ rövidítése. A ’recto’ a jobb oldalit jelenti, ha úgy képzeljük el, mintha a lap egy könyv része lenne, általában a lap ’recto' oldalán található a száma is.

Első lépés: A könyv eredete és tartalma

A Cgm558 JELŰ KÖNYV nem más, mint két XV. századi kézirat, amit a XVI. században egybe kötöttek. Összesen 176 lapból áll. A könyv első részében Otmar Gassow két írása található, míg a második részt két külön kézírás jegyezte le. Ez utóbbi kettőből az egyik szerző alá is írja a nevét a 141r jelű oldalon, a következő módon: per manus Hugonis dicti Wittenwiller. Ez annyit tesz magyarul, hogy Hugo Wittenwiller keze által. A könyv, a teljesség kedvéért a következő részeket tartalmazza:

  • Első kézirat: Otmar Gossow 1462, 1-100.
    • 1r-94v: Schwabenspiegel (Svábtülör)
    • 94v-100r Landfried König Rudolf, 1287 (I. Rudolf életrajza)
  • Második rész: két különböző kézírással, 101-160.
    • 'A' jelű írnok (Ismeretlen), 101-124.
      • 101r-109v Chronik von Zürich, Eberhard von Müllner (Zürich krónikája)
      • 109v-113r Chronistische Notizen zur Schweizergeschichte, 1385-1446 (Függelék Zürich krónikájához)
      • 113r-124r Kleine Toggenburger Chronik, 1314 (Toggenburg rövid krónikája)
    • 'B' jelű írnok (Hugo Wittenwiler), 125-150.
      • 125r-136v Fechtbuch (Vívókönyv)
      • 136r-141r Lehre von den Zeichen des Hirsches (Szarvas vadászatról)
      • 141r-150r Beizbüchlein (Vadászati kézikönyv, nem teljes)
    • 'A' jelű írnok (Ismeretlen), 151-160
      • 151r-153r Planetenverse (Asztrológiai versek)
      • 153r-160r Monatsregimen, mit verworfenen Tagen (Naptárak)

A SZERZŐ: Számunkra jelenleg a 125r-136v oldalak közötti rész, a vívással foglalkozó érdekes. Habár külön ezt a részt nem írta alá a szerzője, de azonos kézírással jegyezték le, mint az ezt követő részt, aminek a végén megtalálható a szerző kézjegye, így szinte száz százalékos valószínűséggel kijelenthető, hogy ezt a részt is Hugo Wittenwiller jegyezte le.

SZÁRMAZÁSI HELY: Ezen rész eredetéről az ad számunkra bővebb felvilágosítást, hogy a nyelvezete a magas Alemann (High Alemannic) nyelvjárásba sorolható be. Ez a nyelvjárás a nyelvészek szerint a német nyelv részét képezi ugyan, bár megértése a német ajkúak számára is nehézkes lehet. Ausztria és Németország egy kis részén is beszélik ugyan, de leginkább Svájcra jellemző. A könyv eredetére lehet következtetni abból is, hogy Hugo Wittenwiller, a vívókönyv szerzője, valószínűleg rokonságban állhatott valamilyen módon Heinrich Wittenwillerrel, az Alemann költővel (A legismertebb műve: A Gyűrű, c. 1410). Az ilyen vezetéknevet viselő személyek nagy része Toggenburg városában élt, miután 1339. a család eladni kényszerült Wittenwill-ben található kastélyát rossz anyagi körülményeik miatt. A könyvben található egyéb források és a nagy valószínűséggel helyesen feltételezett rokonság alapján nagy bizonyossággal állítható, hogy a Hugo Wittenwiller valószínűleg svájci származású, azon belül is Toggenburg városának lakosa lehetett.

A KELETKEZÉS IDEJE már nem annyira egyszerűen meghatározható, mint a szerző vagy a keletkezés helye, mert ugyan a mű számunkra érdekes része sajnos nem tartalmaz dátumot. A könyvben fellelhető másik mű 1462-ben keletkezett, és a kettőt a XVI. század elején kötötték egybe, a kettő nyelvezete és írásmódja hasonló, így arra lehet következtetni, hogy nagyjából azonos időpontban keletkezhettek. Tehát a jelenleg vizsgált mű valószínűleg 1430 és 1500 között keletkezhetett. Sajnos ennél pontosabb időpont nem áll rendelkezésünkre.

A VÍVÓ RÉSZ felépítése: Ez a rész összesen 24 oldalt tesz ki a könyvből, 125r-136v. A vívókönyv maga rövidebb kis szemelvényekből áll, összesen 122-ből, ezeket Grenier (2004) számozta meg, és én is ennek megfelelően dolgozom fel a művet. A könyv összesen nyolc különböző részre osztható a szerint, hogy milyen fegyvernemmel foglalkozik. Ezek rendre a következőek, a Grenier-féle számozásnak megfelelően.

  • Hosszúkard (1-50)
  • Szálfegyverek (alabárd és lándzsa) (51-55)
  • Harc lóhátról karddal és lándzsával (56-64)
  • Baselard (65-80)
  • Tőr gyalog és lóháton (81-85)
  • Kés (Messer) (86-90)
  • Fegyvertelen védekezés baselard, tőr vagy kés (Messer) ellen (91-98)
  • Birkózás (99-122)

VÍVÁSÁNAK RENDSZERE: Habár a legközelebb a lichtenaueri tradícióhoz áll tartalmában, de attól el is tér nagyban, így ide való sorolása kétséges. Ennek számos nyomát lehet lelni. Az első az, hogy szerkezete eltér a XV. században használttól, hiszen nem a szokásos kezdéssel indít, és nem is Lichtenauer művét kommentálja, ahogy abban a korban szokás volt. Nagy különbség továbbá, hogy olyan fegyver használatát is bemutatja, ami a többi műből hiányzik, ez pedig a baselard, a svájci lánckenétek (Landsknecht) rövid, kétélű kardja volt. Valamint a fegyvertelen harc fegyveres ellen is egy különlegességnek tekinthető. A szerkezeti eltéréseken túl a vívás mikéntjében is lehet jelentős különbségeket felfedezni, használ sok olyan technikát, ami máshol nem fellelhető. Viszont sok minden köti is a többi korabeli vívókönyvhöz, hiszen alapvetései, alap technikái nem térnek el a Lichtenauer által lefektetett alapoktól. Ami szintén köti ehhez a rendszerhez az, hogy ugyan nem az elején, és nem is a teljes szöveg, sőt nem is azonos formájú, de felismerhetően a Lichtenauer féle vívóvers első két sora olvasható a 44. szemelvényben. Ebben a könyvben ez a következő szöveggel áll:

Iunk man lern maister ler
hab got lib und frowen er
(Fiatalember, tanuld a mesterek tanítását
szeresd az Istent és tiszteld a nőket)

Az Ms3227a jelű kézirat 18r oldalán ez a következő módon szerepel:

Jung Ritter lere
got lip haben frawen io ere

(Fiatal lovag tanuld meg
szeretni az Istent és tisztelni a nőket
)

Habár az eltérés jelentős, de mégis eléggé hasonló a két szöveg ahhoz, hogy kijelenthessük, a Hugo Wittenwiller minden bizonnyal tanulta valamilyen formában Lichtenauer művészetét, vagy annak egy Svájcra jellemző árát. A fentiekből arra következtetek, hogy ha nem is teljesen különül el ez a kézirat Lichtenauer tradíciójától, de részleteiben különbözik attól, így érdemes külön vizsgálni.

KÖVETKEZŐ CIKKEM a könyv vívással foglalkozó részét tárgyalja majd. Bemutatom érdekességeit és a lichtenauer-i tradíciótól való eltéréseit, valamint a vele való egyezéseit. Ezen kívül szándékomban áll bemutatni a baselard-ot is.

 

A BASELARD ugyanaz a svájci lánckenétnek (Landsknecht), mint a németnek a katzbalger (macskanyúzó). Mindkét fegyver rövid, kétélű, széles pengéjű, egy kézzel forgatott kard. Nem főfegyverként használták, hanem kiegészítő, oldalfegyver volt. A legtöbbször lándzsások, pikások, íjászok használták, de aki tehette hordott magánál ilyen, vagy ehhez hasonló fegyvert. Ennek fő oka az, hogy ha egy csatában létrejön a tolongás, amikor a két sereg már egymás nyakán van, akkor a legtöbb hosszú fegyver nem használható megfelelő módon, viszont egy ilyen rövid, masszív kard nagyon jól jön, a kis mérete miatt könnyen elfér a tömegben.

Maga a baselard nevét valószínűleg Basel (Svájc) városáról kapta, könnyen elképzelhető, hogy eleinte erre a városra volt jellemző ez a fegyver, vagy itt gyártották a legjobbakat. Hamar elterjedt egész Svájcban, és az ottani lánckenétek közkedvelt oldalfegyverévé vált. Gyakran hívják svájci tőrnek, illetve Holbein tőrnek is. Előbbi elnevezést az elterjedési területe indokolja, a másodikat pedig az, hogy Hans Holbein festő és nyomdász munkáiban gyakran felbukkan ez a forma, aki maga is jó ideig élt Basel városában, és a XVI. század egyik leghíresebb portré festője volt.

Legjellegzetesebb része a kardnak a félhold alakú keresztvasa és markolatgombja. Mindkettő szinte kizárólag csak Svájcra jellemző, más népek nem másolták ezt a formát. A penge széles, masszív, a korai darabok közül sok gyémánt keresztmetszetű volt. A XV. század elején a penge hossza 40 cm volt átlagosan, míg a század végére ez elérte a 70 cm-t is. A formája sosem volt egységes, lévén szinte soha nem volt rendszeresített fegyver, a katonák általában maguknak vásárolták. Fénykorát a XV. és a XVI. században élte, de már a XIII. században megjelent, eltűnése a XVII századra tehető.

AZ EGYETLEN könyv, ami leírja használatának mikéntjét a Cgm558, és itt kapcsolódunk vissza előző cikkemhez. Első körben úgy döntöttem, hogy nem foglalkozok a teljes művel, csak a hosszúkarddal foglalkozó részt veszem górcső alá, hogy a lehető legrészletesebben mutassam be a kutatás, értelmezés folyamatát.

Második lépés: Nyelvi problémák

LEGUTÓBBI CIKKEMBŐL kihagytam a könyv jelenlegi megtalálási helyét, ami a müncheni Bayerische Staatsbibliothek, könyvtári kódja a BSB Cgm558. Feledékenységem most pótoltam.

A RÉGI KÖNYVEKNEK nem csak a nyelvezete, de az írásmódja is nehézkes lehet számunkra. Ha a forrásunk nyomtatott, akkor van a könnyebb dolgunk, hiszen ha megszoktuk a betűket, akkor gyorsan lehet olvasni a szöveget. Viszont a kéziratok sokkal nagyobb gondot jelentenek. Ha belegondolunk, akkor még egy tegnapi kézzel írt szöveg is nehezen olvasható lehet, hát még egy több száz évvel ezelőtt írt szöveg, amikor még az egyes betűk formája is más volt, mint a mai. Legtöbbször ezek az írások a macskakaparás benyomását keltik számunkra, ezért célszerű transzkripciót keresni. A transzkripció nem más, mint egy átirat, ami úgy készül, hogy az eredeti szöveget modern betűkkel, legtöbbször gépelt formában írja le valaki. Nagy szerencsénkre a legtöbb vívással foglalkozó műből ma már található ilyen átirat. Hasonló a helyzet a mostani forrásunkkal is, mivel én rendkívül nehézkesen olvasom ezt a kézírást, annak ellenére, hogy az itt látható szöveg egy általános cursive, amit valószínűleg egy profi írnok vetett papírra. Így úgy döntöttem, hogy Didier de Grenier átiratából dolgozok. Ez nagy könnyebbséget jelentett a számomra.

A könyv származása és eredetének tisztázása után, annak átolvasása következett, ha nem is teljes egészében, de nagyobb részt, hogy képet kapjak a nyelvezetről, az esetleges jövőbeni nehézségekről. Mint a legtöbb régi könyv, ez sem egyszerűen olvasható, itt a legnagyobb nehézséget az adja, hogy nem egy közismertebb nyelvjárásban jegyezték le, hanem magas alemann (High Alemannic) nyelven, ami ugyan a német egy változata, de attól itt-ott jelentősen eltér. A másik nehézséget a helyesírás, pontosabban annak hiánya adja. Hiszen ne feledjük el, hogy XV. században, de az azt követő századokban sem volt egységesített helyesírás, csak nagy vonalakban lefektetett irányelvek. A helyesírás furcsaságain kívül gyakoriak a rövidítések is, amik tovább nehezíthetik a megértést.

AZ ELTÉRŐ helyesírású szavakból a szerintem legfontosabbakat szeretném most kiemelni. Mindegyik mellett megadom a modern helyesírású változatot, illetve ha tudok rá példát, akkor bemutatom, egy másik forrásból származó, szintén régi helyesírású változatát a szónak. Az első ilyen szó az ’ütés’, melyet a szerző a legtöbb esetben a ’how’ szóval illet, de több helyen szerepel ’hőw’ írásmóddal is. Modern helyesírása a ’hauen’, régi szövegekben szerepelhet ’haw ’ ként is. A ’fej’ helyesírása itt a ’Hopt’ alakot ölti, ellentétben a modern ’Haupt’ írásmóddal, régi szövegekben találkozhatunk még a ’Haubt’, ’Habt’ és ’Hapt’ formákban is vele. Az ’is’ szót itt ’őch’ írásmóddal találjuk, míg a modern alakja az ’auch’. Ez utóbbi szónál jól látható, hogy ha nem értünk egy-egy szót, akkor jó irányt adhat nekünk az, ha kiejtjük azt, és a mostani szavak között próbálunk hasonló hangzásút találni, és ha illik a szövegbe, akkor már megfelelő nyomon is vagyunk. A ’húzni’ szó helyesírása a legtöbb forrásműben követi a modern a ’zucken’ alakot, viszont eme könyv írója gyakran elhagyott belőle egy betűt, így általában ’zuk’ alakot ölti, bár előfordul a ’ziuch’ és a ’züch’ formában is. Könnyű préda a ’das’ szócska Wittenwiller által leírt változata, mivel itt ’daz’ alakban olvashatjuk. Nehezebb lehet a ’dz’, ami ugyanaz, mint a ’daz’, csak kifelejti belőle az ’a’-t , vagy a gyorsabb írás kedvéért, vagy a kor szokásainak megfelelően. Általános tapasztalat, és irányelv, hogy sok betűt elhagynak, legtöbbször magánhangzókat, így lesz például az ’aus’, ’ki’ szóból ’us’ vagy ’uss’, valamint a leggyakoribb betű elhagyás, hogy az ’ie’, ’ei’ betűpárokból elhagyják az egyiket. Illetve sok helyen előfordul a ’d-t’, ’v-f’ és ’n-m’ csere is. A korabeli helyesírásban általában nem találkozunk néma ’h’-val, így lesz a ’nehmen’, ’elvesz’ szóból ’nemen’ vagy ’nemmen’. A korabeli írásmódban általános volt az a latinból átvett forma is, hogy az ’u’ helyett ’v’-t írtak. Illetve nem ritka az sem, hogy ’i’ helyett ’j’ szerepel a szóban. De érdekes az a megoldás is, hogy az ’ein’ (egy) szó itt található helyesírása ’ain’.  A fentiekből látható, hogy vannak ugyan eltérések a helyesírásban, viszont józan paraszti ésszel, és a német nyelv szakirányú ismeretével viszonylag könnyen boldogulhatunk.

A RÖVIDÍTÉSEK közül az első, a számok érdekes írásmódja ebben a műben. Ez a forma ugyan máshol is előfordul, de az általam olvasott művek közül ez használja ezt a leggyakrabban. Ha a könyv olvasása közben egy-egy elhagyottnak tűnő ’i’-vel, vagy ’j’-vel találkozunk, esetleg ’ij’-t, vagy ’iij’-t látunk, azok nem véletlenek, hanem római számok. Így az előbbieknek megfelelően 10. szemelvényt indító ’der ober how mit j stich’ azt jelenti, hogy ’a felső ütés egy szúrással’. A számomra legmeglepőbb felhasználása ennek a írásmódnak a ’háromszög’ szó egyik formája (modern német helyesírásban ’triangel’), például a 9. szemelvényben ’iij angel’, de ugyanitt szerepel ez a szó ’drig angel’ helyesírással is. A következő érdekes rövidítés a ’jmd’ betűcsoport, ami a ’jemand’, azaz ’valaki’ rövidítése. Valamint furcsa megoldás a ’darauf’ rövidítésére a 9. szemelvényben találhat ’d’uf’ összetétel.
További nehézséget jelenthet az is, hogy a kor szokásainak megfelelően nem használ a mondat végét lezáró jelet, illetve semmilyen formában nem tagolja a mondatait.

A rövidítéseket szinte kizárólag csak olyan helyeken szokták alkalmazni, ahol azok egyértelműen visszavezethetőek az eredeti szóra.

HABÁR NEM mutattam be minden, a modern némettől eltérő részletét a nyelvnek, de igyekeztem annyi támpontot adni, ami alapján már könnyen el lehet indulni más művekben is, megmutattam azt, hogy mire kell figyelni, igaz a teljesség igénye nélkül. Arra minden esetben figyeljünk, hogy habár a nyelv változott, de nem olyan sokat, így az minden esetben célra vezethet bennünket, ha megpróbáljuk kiejtés szerint olvasni a szöveget, és úgy értelmezni.

Harmadik lépés: Első olvasatra

AZ ELSŐ szemelvény rögtön tisztázza, hogy az itt következő tanítás a hosszúkardról arra az esetre szól, ha nincs rajtad se páncél se kesztyű, valamint informál arról is, hogy nem csak a hosszúkardról, hanem egyéb fegyverekről is szó lesz majd. Ez a rész nagyban hasonlít az Ms3227a vívással foglalkozó részének kezdő soraira, ahol szintén leírja a szerző, hogy milyen fegyverről fog írni. Ezt a Cgm558-ban egy általános jó tanács követi a vívásról. Mivel a tanácsait megszívlelendőnek tartom, így most a második szemelvény fordítását közzé teszem: „Az első az legyen, hogy jól tudd az ütéseket és a lépéseket, valamint azt, hogy a kezedet a keresztvassal mindig jól fordítsd el, és mindig vidd magad a kardod mögé, a fejed pedig a keresztvasad mögé rejtsd. Valamint mindig a hátsó lábaddal vonulj vissza, és fordítsd magad mindig az egyik oldal fele, és tegyél úgy a szúrásoddal, ahogy az ütéseddel teszel a jobb oldalra, valamint a lépéseddel, és minden dolgoddal, amit a hosszú oldaladra teszel, valamint mindig legyél gyors a szúrásoddal és az ütéseddel.” Ezen szöveg fordításánál gondot jelentett az, hogy a ’wart’ szót a ’warten’, ’várni’ egyes szám harmadik személyű alakjának hittem, de jelen esetben ez a létige múlt idejű alakja.

A KÉZIRATOT VÉGIG olvasva feltűnt számomra, hogy a többi vívókönyvhöz képest sokat foglalkozik kardelvételekkel, azok közül is általában az egyszerűbbekkel, csak a szemelvények kiemelt részeit végig nézve öt ilyen található a könyvben. Miközben átolvastam, feltűnt pár olyan elnevezés, amit nem találtam még meg máshol, ezek a Gassenhow (utcaütés), wechsel stich (váltó szúrás), schlechten stich (rossz vagy ütött szúrás), windeschen kron (ennek a fordításával bajban vagyok az értelmezés jelenlegi fázisában), schlechten kron (rossz vagy ütött kron) és schlims how (ferde ütés). Mindez a teljesség igénye nélkül, a részletesebb vizsgálatok közben biztos találok majd még érdekességeket.

A LICHTENAUER-I tradíció egyértelműen azt oktatja, hogy az embert és ne a fegyvert támadd. Ezzel szöges ellentétben áll az, amit a 3. és a 4. szemelvényben olvashatunk, ugyanis itt Wittenwiller azt tanácsolja számunkra, hogy üssünk ellenfelünk kardjára. A 4. szemelvényben található tanács ezt a mozdulatot csak egy váltóütésre, és arra használja, hogy az alsó állásba kerüljön, vagy szúrjon belőle egyet. Ebből jól látszik, hogy ezt a koncepciót nem csak ijesztgetésre, hanem tényleges támadásra használja. Ez egy nagy különbség a többi német tanítással szemben.

EGY SZÁMOMRA érdekes elnevezés, koncepció is helyet kap a kéziratban, ez pedig a ’lengen siten’, szó szerint fordítva ’hosszú oldal’. Habár elképzelhető, hogy tévedek, ami jelen esetben jól jönne, hiszen az által még jobban be tudom mutatni, hogy miként finomodik a tudásunk egy vívókönyvről, ahogy egyre jobban megismerjük.
Szóval a tévedés esélye fenn áll, de úgy gondolom jelenleg, hogy a hosszú oldal koncepciója arra az oldalra utal, amelyikről messzebb el tudunk érni. Egy jobbkezes vívó esetében ez valószínűleg a jobb oldalt jelenti. Még egyszer hangsúlyozom, ez a gondolatom még nem végleges, későbbi cikkeimben változhat.

A KERESZTVAS gyakori használata is feltűnő, mégpedig úgy alkalmazza, hogy bebújik mögé. Így a 26. szemelvényben ’vidd magad teljesen a keresztvasad mögé’ (birg dich wol hinder daz gehilcz). De hasonló szerepel a 9, a 3, a 11, a 30 és a 42 szemelvényekben is.

ÉRDEKES TÉNY az is, hogy nagyon sokszor szúr, és nem csak a menetek közben, hanem ezzel is indítja a harcot. Bár a legtöbbször úgy számol, hogy ez a támadás sikertelen, illetve több esetben csak csalogatásnak használja, de taktikai előny szerzésére úgy tűnik, hogy ez a vívó nagyon is hasznosnak találta a szúrást.

AZ ERŐS ÉS A GYENGE fogalmát a hagyományos, Lichtenauernél már megismert formában használja. Különlegesség viszont, hogy többször említi, miként érdemes gyengén megfelelően dolgozni.
A 19. szemelvényben a gyenge a fizikai erőre vonatkozik, itt egy szúrással véd gyengén a szerző. Míg a 11. szemelvényben gyengén üt az erősre, sajnos ennek a résznek valószínűleg hiányzik a vége, így a technika befejezését nem tudjuk.

AZ ELŐNY ÉS A HÁTRÁNY (előtt és után) is előkerül a könyvben, de csak úgy, mint az erős és a gyenge ez is a hagyományos értelemben. De ebből is jól látszik, hogy habár részleteiben eltér ugyan a könyv a vívás fő vonalától, de az alapjai és a nagy vonalai ugyanazok.

A TÁMADÁSOK az ismert elnevezéseket követik. Előkerül a felső, az alsó és a középső ütés is. Ami viszont teljesen hiányzik a könyvből, azok a mesterütések. Ez valószínűleg azért lehetséges, mert a könyv keletkezésének idején ezek a támadások még a titkos tan részét képezték, amiket csak a nagymester tanítványai ismertek. Ez a XVI. századra megváltozott, és majd mindenki ismerte ezeket a technikákat.

További különlegessége, hogy nem használ állásokat, kivéve hármat, az alsót (under hůt), az egyszarvút (ain horn) és a koronát (kron vagy krön a kéziratban). De egyszer sem kerül elő tető, eke, ökör vagy bolond. Ezek elhagyása számomra a könyv legnagyobb rejtélye, hiszen ezek nem voltak sem a titkos tanítás részei, sem Lichtenauer saját tanítása, hiszen az Ms3227a is úgy fogalmaz, hogy a többi állás közül ezt a négyet hagyta meg Lichtenauer. Tehát valószínűsíthető, hogy közismert állások voltak.

FELÉPÍTÉSE sok más vívókönyvhöz képest viszonylag jól követhető, az első szemelvény általános bevezetés, a második általános jó tanácsokat tartalmaz, a harmadik elején rögtön leszögezi, hogy elsőnek a felső ütésből való vívást (Item hie will ich des ersten leren vechten Us Dem Ober How etc.) tárgyalja. Ez a rész eltart egészen a 20. szemelvényig, bár közben itt-ott kitér nem csak felső ütésből induló menetekre is. A 21. szemelvénytől az alsó ütéssel tanít vívni, majd a 27-től következik a rossz vagy ütött korona (schlechten kron), 30-tól a csavart korona (windeschen kron, ennek fordításában bizonytalan vagyok jelenleg), 32-től az utcaütés (gassen how). A 35. szemelvénytől az alsó váltó (under wechsel). Ezt követen a szöveg kicsit összekeveredik, látszólag kevés sémát követ, ír a háromszögről, a ferde ütésről, az egyszarvúról, a követésről, de még az alabárd ellen is javasol valamit. A 48. szemelvényben felvenni látszik a fonalat, és újra rendszerezi a művét. Az 50. szemelvény az utolsó, ami a kardról szól, és a felső állás védését tárgyalja, ezt már a lándzsa és a bot követi.

KÖVETKEZŐ CIKKEM már részleteiben foglalkozik majd az egyes technikákkal, remélhetőleg az eredetinél sokkal érthetőbb formában. Bemutatom majd, hogy milyen módon érdemes nekifogni az egyes menetek értelmezésének.

KEVÉS olyan vívókönyv ismert, amely tartalmaz olyan részeket, ahol az egyes fegyvernemek egymás ellen szerepelnek, főleg gyalogosan, mert a lovas harcot bemutató, magyarázó szövegek általában kitérnek arra, hogy miként kell karddal lándzsa ellen dolgozni. Így Fiore dei Liberi mutat be bunkós botot bot ellen, rövid botot pusztakéz ellen, sapkát és rövid botot tőr ellen. Paulus Hector Mair bemutatja, hogy miként kell gyalogosan védekezni lovas ellen. A Cgm558 leírja, hogy miként kell kardot alabárd ellen használni, valamint fegyvertelen védekezést tőr, kés (messer) és baselard ellen.

MOSTANI cikkemben már konkrétan az egyes technikák, menetek leírására és azok értelmezésére térek rá. Nem áll szándékomban az összest végig elemezni, csak pár fontosabbat, érdekesebbet. Igyekszem a könnyebbektől haladni az egyre nehezebbek fele, ezzel párhuzamosan pedig a könyvben is egyre előrébb haladni. A legcélszerűbb természetesen az eredeti műből dolgozni, de sokak számára ez nehézséget jelenthet. Jelen esetben én az eredetiből dolgozok, de minden alkalommal megadom itt, egy általam jónak ítélt fordítását az adott menetnek. Az eredeti szöveget nem közlöm helytakarékossági okokból.

A FENTI irányelvnek megfelelően kezdésnek egy rövidebb, könnyebben megfejthető darabot választottam ki, ez a 4. szemelvény, ennek szövege: Felső ütéssel mindig a kardjára üss, majd húzódj vissza gyorsan az alsó állásba, így váltasz, vagy menj rá egy szúrással. Az első része a leírásnak azt tanácsolja, hogy üssünk a kardjára, ami a Lichtenauer tanításain nevelkedetteknek furcsán hangzik, de az biztos, hogy lehet vele taktikai előnyt szerezni, főleg olyan ellenfél ellen, aki elől hagyja a kardját. Második lépésben két dolgot tehetünk, vagy lemegyünk alsó állásba és keressük a következő nyílást, vagy megtámadjuk az ellenfelünket egy szúrással. Mikor az egyiket és mikor a másikat? A válasz természetesen viszonylag egyszerű: ahogy a helyzet diktálja. Amennyiben ha ráütöttünk az ellenfelünk fegyverére, és az ő figyelmetlenségének, vagy a mi tempóérzékünknek köszönhetően egy megfelelő nyílást alakítottunk ki rajta (ha jobbról ütöttünk, akkor a kardja az ő baloldalára kerüljön, míg a jobb oldala nyitott legyen), akkor szúrjunk be. Ez a lehetőség nagyban emlékeztet a belövés nevű technikára a Lichtenauer tradícióban. Viszont, ha nem jó a helyzet, észrevette a célunkat és tett is ellene, akkor célszerűen menjünk le alsó állásba, mert onnan könnyen dolgozhatunk ellen tovább, és a felső ütéssel könnyen kerülhetünk ebbe az állásba.

LÁTHATÓ, hogy egy menetnél, még egy ilyen egyszerűnél is sok mindent végig kell gondolni. Minden egyes részét érdemes jól megfontolni, mert így tudjuk könnyen megérteni a miértet és a mikéntet. Arra figyeljünk nagyon, hogy a vívókönyvekbe ok nélkül általában nem kerül bele semmilyen szöveg, szó vagy mondat, mindnek van valami jelentősége. Ez alól részlegesen kivételt képeznek az ismétlések, bár arra azért figyelni kell, hogy azok közül sem mind csak ismétlés.

KÖVETKEZŐNEK nézzünk egy kicsit nehezebb menetet, ez pedig a 10. legyen. Fordítása: A felső ütés egy szúrással: Lépj előre egy szűk lépéssel majd kinyújtott karokkal üss a kardjára, és amint eltaláltad azt, akkor húzz egy kicsit vissza, és szúrd meg, ha védené, akkor üss körbe vagy válts, stb. A menet eleje azonos a 4. menetével, szintén a kardra üt, majd szúr. A különbség mindössze az, hogy itt folytatja is a menetet. Itt el kell különítenünk a menet szúrásig tartó és a szúrás utáni részét, hiszen az csak arra az estre vonatkozik, ha nem találna a szúrás, ha talál, akkor csak visszavonulunk és kész is. Tehát a következő lépés a védett szúrás után egy körbeütés. Ezt azért tudjuk könnyen kivitelezni, mert ha a jobb oldalról ütöttünk, akkor a bal oldali nyílásait támadhatjuk szúrásunkkal, viszont ennek védéséhez értelemszerűen balra kell mozdulnia, amivel kinyitja a jobb oldalát, amit a körbeütéssel könnyen elérhetünk. Azt ne feledjük el, hogy csak erős védés után üssünk körbe. Amennyiben a helyzetünk nem engedi meg a körbeütést, akkor a legegyszerűbb, ha teszünk egy váltást, aminek bár nem adja meg az irányát, de alapvetően bármelyik jó lehet, ha vissza is vonulunk vele. A menet elején olvasható szűk lépés és kinyújtott kezek tanács lényegében arra hívja fel figyelmünket, hogy a kezünk gyorsabb, mint a lábunk, és a tisztes távolság sosem árt, hogy helyesen tudjunk visszavonulni.

KÖVETKEZŐNEK a 14. menetet néztem ki, szövege: Egy rossz szúrás (szúrás a hosszú oldalon) Szúrj jobbról és lépj, a keresztvasadat fordítsd, ha védi, akkor lépj körbe és egy rövid körbeütéssel, ez előtt és után, majd üss a testére. A szöveg első része viszonylag egyértelmű, jobb oldalról indítsunk egy szúrást, amihez lépjünk is. Majd ezt követi egy jó tanács a keresztvassal kapcsolatban, a második szemelvényben már egyszer hangoztatta ezen véleményét a szerző (ld. Cgm558 – A svájci vívókönyv, 2. rész, Berki András, 2011). De miért is jó nekünk az elfordított keresztvas, főleg úgy, hogy a fordítás pontos irányát sem adja meg? Saját sejtésem és tapasztalataim szerint itt nincs általános irány, csak arról beszél, hogy a megfelelő szögbe állított keresztvas nagyon jól megvédi a kezet és a fejhez is nehezebb tőle eljutni. Amint védi a szúrást, lépjünk körbe, ami azt jelenti, hogy induljunk el az ellenfelünk másik oldal felé, tehát balra lépjünk ki, ehhez tartozik egy körbeütés. Mivel ekkor biztosan nem kell nagy távolságot megtennünk, hiszen a szúrás ereje kicsi, ezért szűkebb íven is kényelmesen körbe lehet ütni utána, így csak rövid legyen a támadásunk. Ezt követi a félmondat, ami tisztázza, hogy ez a kettő támadás így elő- és utánütés volt, ez ugyan nem nagy újdonság, de mindenkor jól jön az, ha az ember pontosan tudja, hogy hol tart a harcban. Az előütésünkkel, ami egy szúrás jelen esetben előkészítjük a körbeütésünket, így lesz belőle előtt és után. Végül a támadásunk célpontját is megkapjuk, ami az ellenfelünk teste.

18. SZEMELVÉNY: Erős a gyengén Ha gyenge akar lenni az erősen, akkor várj arra, amíg gyenge lesz és körbe megy, ekkor tedd rá a kardodat a kezére és lökd el magadtól, majd szúrd meg, és legyél erős. Ennek a menetnek az érdekessége, hogy kiemeli melyik fél mikor erős és mikor gyenge. Kezdésnek valószínűleg kötésből indít, hiszen az erősnek és a gyengének leginkább itt van értelme. Tehát a menet végén szenvedő fél az elején gyenge, így könnyen körbeüt az ellenfél erős kardjáról. Viszont a másik fél sem rest, és kihasználva az ellenfele körbeütés közben keletkező nyílását, azonnal rámozdul a kezére. Egy valamit nagyon érdemes megfigyelni, nem támad mélyebbre, csak a legközelebbi célpontot keresi. Ennek oka az lehet, hogy az erős ebben a helyzetben nem indít előnyös helyzetből, hiszen rossz irányba indul el a kardja az ellenfele körbeütése után, és össze kell magát szednie, viszont a legközelebbi célpontra még van esélye, és rá is mozdul. Ezt egy egyszerű kezek nyomása követi, amivel ellöki magától ellenfelét, és az így keletkezett nyílásokat és az előnyt kihasználva beszúr. Ebben a menetben is nagyon jól megfigyelhető, hogy mindig meg kell figyelni ellenfelünk mozdulatait, érezni kell, és azonnal tudnunk kell dönteni.

24. SZEMELVÉNY: Alsó ütés Üss egy alsót a kardoddal vagy a baselardoddal a könyökére, ha nyitva van, majd vonulj vissza a koronába és lépj körbe egy szúrással. Ha védené, akkor üss körbe, és mindig az alsó állásba vonulj vissza. Ez a passzus egy több fegyvernemben is használható trükköt mutat be. Ha az ellenfeled mutatja a könyökét, akkor arra könnyű szerrel lecsaphatsz egy alsó ütéssel. Ez valószínűleg nem találja el, de biztosan kinyitja, és ha az ütésed után felmész a koronába, akkor egyetlen lépéssel olyan helyre kerülhetsz, ahonnan könnyen szúrhatsz. Így ha bal alsóval indítottál, és koronába érkeztél, akkor jobbra lépve egy szúrással könnyen megtámadhatod. Amit ha véd, akkor is könnyen körbeüthetsz balra lépve. Így mindig jó nagy nyílásra támadhatsz, biztosan abban, hogy az ellenfeled kardja nem veszélyeztet túlságosan.

25. SZEMELVÉNY: Erős és gyenge Az alsó állásban szintén, ha erős van a gyengén a tömegben, akkor az egy körbeütés. Ez talán a legnehezebben értelmezhető szemelvény idáig. Első nehézséget az okozza, hogy mit jelent a tömeg ebben a szövegben? Az eredetiben itt a ’mäs’ szó áll, amit máshogy nem tudtam fordítani, csak tömegnek, viszont ennek vajmi kevés értelme van a szövegkörnyezetben. Úgy véltem, hogy sokkal egyszerűbb a szó értelmét a szövegkörnyezetből kikövetkeztetni. Az első támpont az erős és a gyenge, a másik pedig a körbeütés volt. Ha egy olyan helyzetet keresünk, amiben ez a három előfordul, akkor az a lekötés lehet, és így már értelme is van a szövegben, hiszen egy olyan lekötésben, ahol az egyik fél erős, a másik gyenge, abból a gyenge könnyen körbe tud ütni. Így a passzus a következőt jelenti: ha a lekötésben erős van a gyengén, abból körbeütést lehet csinálni. További érdekessége ennek a menetnek, hogy szerepel benne az alsó állás olyan szövegkörnyezetben, amivel kicsit közelebb kerülhetünk ahhoz, hogy melyik állásnak feleltethető meg a hagyományosabbak közül. Így sokkal kevésbé valószínű, hogy a bolondot érti alatta, sokkal inkább az alsó akasztásra, avagy az eke állására utalhat.

30. SZEMELVÉNY: Itt megtanítalak vívni a csavart koronából Lépj ki a váltóból a csavart koronába majd tegyél egy körbeütést, vagy szúrást, vagy alsó ütést, vagy ütést körbe, majd üss egy erős felsőt vagy szúrj fent vagy lent, ahova csak akarsz, vagy tedd meg az utca ütést, és vigyázz mindig arra, hogy a keresztvasad mögött legyen a fejed, és teljesen fordítsd el a keresztvasad. Tehát ez a rész sokkal inkább egy jó tanács, mint egy menet. Kezdésnek azt mondja, hogy érkezz a váltóból a koronába, méghozzá a csavart koronába. Sajnos nem írja le pontosan ezt az állást, de a sejtésem az, hogy egy olyasmi állás lehet ez, mint a Meyer féle egyszarvú, hiszen az a koronára nagyban hasonlít, de a kezek keresztezve vannak benne, és innen jöhet a csavart jelző. Sajnos nem teljes a bizonyosságom ezen a téren, de mind a koronába, mind az egyszarvúba könnyen érkezhetünk a váltóból, és a menet további része mind a kettőből végrehajtható. Ebből az állásból a szerző szerint célszerűen három dolgot tehetünk (az eredeti felsorolásban négy dolog szerepel ugyan, de ebből kettő azonos, nem tudtam még az eredeti szövegben sem különbséget tenni a kettő között (umm schleg és schlach umm)). Az egyik lehetőség a körbeütés a másik a szúrás, a harmadik pedig az alsó ütés. Amennyiben végrehajtottuk a fenti támadásokból valamelyiket, akkor olyan helyzetbe kerülünk, ahonnan a következőkben felsorolt támadások valamelyike könnyen és gyorsan kivitelezhető, ezek a felső ütés és a szúrás lent meg fent. Az első három támadás után ebből a háromból kettő szinte mindig kényelmesen végrehajtható. Van még egy ütés a második sorozatban, ez pedig az utcaütés. Sajnos erről semmilyen egyéb információt nem ad a szerző, így igazából nem tudjuk, hogy mit is jelenthet. A menet vége az általános jó tanács, amit nagyon sokszor emleget, hogy a fejed a keresztvas mögött legyen, és hogy fordítsd el a keresztvasad.

AZ UTCAÜTÉS nyomába eredve első nyomunk a fent elemzett szemelvény, a 30-as számú, ahol megtudjuk, hogy végre lehet ezt hajtani alsó ütés, szúrás valamint körbeütés után is. További nyomunk lehet a neve, hiszen a legtöbb ütésnek beszélő neve van (kampó, kereszt, düh, stb.), így ez sem lehet kivétel. A neve leginkább arra utal, hogy szűk ütés lehet, hiszen az utca, reneszánsz mértékkel mérve egy eléggé szűk helyet jelent. Következő hely, ahol megtaláljuk a 32. szemelvény, melynek szövege: Itt megtanítalak vívni az utcaütésből stb. Ha az utcaütésben állsz, és feléd üt az ellenfeled, akkor szúrj fel gyorsan és tegyél egy körbeütést, ezzel a váltóba kerülve, vagy szúrj és tegyél ismét egy körbeütést, alulról vagy üss alulról és csapj oda szintén alulról, vagy lépj közel hozzá és válts, majd ugorj közel hozzá a háromszögbe. A szöveg elején tisztán látszik, hogy az utcaütést, mint állást kezeli. Tehát ez jelenleg úgy tűnik, hogy egyszerre egy ütés és egy állás is, avagy az itt említett állás lehetséges, hogy az utcaütés végpontja. Ha ez utóbbi valós feltevés, akkor az utcaütés végpontja valószínűleg egy alsó állás lehet, ahonnan felfele lehet szúrni (eke, közeli, bolond vagy váltó). Szerencsénkre van még egy nyomunk, ez pedig a 33. szemelvény, ennek szövege: Utcaütés Tedd az utcaütést egy kilépéssel, amikor az utcát teszed, az ugyan az, mint amikor szűken ütsz a kardjára, tehát lépj hozzá, üss körbe, vágd fejbe, majd vonulj vissza. Ha idáig nem voltunk megkeveredve az utcaütés miatt, akkor most már biztosan, hiszen ha szűken az ellenfelem kardjára ütök, akkor egy lekötésbe kerülök általában, méghozzá az alsó akasztásba, tehát az ekébe, azon ütés, amiből a legkönnyebben az ekébe kerülök az a sima, egyszerű felső ütés. Ellentétben ezzel, ha alulról ütök, akkor a felső akasztásba kerülök, ami a lógatott hegy, és oda a zuhanóból kerülök. A kettő közül a 32. alapján az alacsonyabb állást választva az utcaütés végpontjának, így az állásának az eke valószínűsíthető. De ez a megfejtés több nyom híján nagyon bizonytalan.

EGY ÚJABB állás nyomába eredve a 35. szemelvényt néztem ki következőnek. Itt megtanítalak vívni (az alsó váltóból) Ha a felső váltóban állsz, akkor onnan üss körbe, majd tegyél egy felsőt, és vonulj vissza, ezzel az alsó váltóba kerülsz, amivel védhetsz, majd szúrhatsz vagy üthetsz. A közepén kezdve tudunk talán a legegyszerűbben elindulni. Tehát egy felső ütésből kerülünk az alsó váltóba, ami ha feltételezzük, hogy a Meyer által használt váltóval azonos, akkor valószínűleg nem tévedünk sokat, hiszen egy erős váltóütésnek az könnyen lehet végpontja. De melyik állás lehet a felső váltó? Ha azt az analógiát követjük, hogy az alsó váltó a felső ütésből ered, akkor elképzelhető, hogy a felső váltó az alsó ütésből jön. Amennyiben ez igaz, akkor a felső váltó nem más, mint vagy az ökör vagy a lógatott hegy, az utóbbi a valószínűbb. Ha ezt az analógiát folytatjuk, akkor a felső váltóból indítva, ha körbeütünk, akkor annak könnyen lehet a végeredménye egy felső ütés. Sőt, igazából a lógatott hegy igényli is a körbeütést, ha felsőt akarunk belőle indítani. A szöveg legvége az alsó váltó lehetőségeit sorolja fel. Habár a 34. rész is említi a felső váltót, de az a szöveg tartalmában a fentiekhez nem tesz hozzá semmit, csak azt, hogy a felső váltóval lehet elől és hátul is védeni. Sajnos ez a részletes magyarázat hiányában nem értelmezhető megfelelően, így nem nyújt további támpontot.

HABÁR még sok szemelvény van, amit végig lehetne elemezni, de sokkal hasznosabbnak találom azt, ha áttérünk arra, hogy miként építhető be a svájci rendszer a vívásunkba.

AMENNYIBEN még nem foglalkoztunk európai történelmi vívással, akkor nem feltétlenül jó gondolat az, ha ezzel próbáljuk meg ilyen irányú tudásunk alapjait lefektetni. Hiszen nem magyarázza az alapvető fogalmakat, csak azok használatára mutat példákat, illetve azokkal kapcsolatos tanácsokat fogalmaz meg. Sokkal szerencsésebb, ha egy tartalmasabb, a fő csapásvonalakhoz közelebb álló könyvből tanulunk. Így német forrásokból Peter von Danzig, Hans von Speyer, Sigmund Ringeck lehet a fő támpontunk, bár én személy szerint a legjobbnak Joachim Meyer könyvét tartom abból a szempontból, hogy közérthető, részletesen és jól magyaráz, valamint elérhető magyar nyelven is. Olasz forrásokból Fiore dei Liberi és Filippo Vadi könyve megfelelő alap lehet, az előbbi magyar nyelven is olvasható.

HA MÁR van egy meglévő alapunk, akkor a Cgm558 tökéletes lehet arra, hogy bővítsük tudásunk tárházát olyan tudással, ami a vívásunkat színesebbé, különlegesebbé teszi. Ha ezt a könyvet ilyen módon akarjuk használni, akkor érdemes nem a konkrét technikákat kiemelni belőle, hanem sokkal inkább az alapvető elemeit. Ezeket nem feltétlenül kell külön-külön begyakorolni, sokkal inkább olyanok, amiket fejben kell tartani, és a megfelelő időben alkalmazni.

PÉLDÁUL a kardra támadást. Ez egy olyan módszer lehet, amivel a hagyományosabb iskolákon nevelkedett ellenfeleinket egy kicsit össze tudjuk zavarni. Alkalmazása esetén óvatosnak kell lennünk, hogy a kardok találkozásával vagy egy számunkra nagyon is előnyös kötést alakítsunk ki és azonnal mozduljunk tovább, például egy csavarással, vagy egy belövéssel. Vagy ne is jöjjön létre lekötés, hanem azonnal hagyjuk ott a kardot és üssünk körbe. Vigyázni azért kell ezzel a darabbal, mert ha az ellenfelünk kardjára kerülünk, akkor ő is „érez” majd, ami komoly gondot is jelenthet, ha ő jobban dolgozik kötésből, hiszen így neki előnyt adunk.

DE ALKALMAZHATJUK a rengeteg kard elvételt is, amik ugyan nem szerepelnek ebben a cikkben, de mennyiségük és változatosságuk alapján sok helyzetet lefednek. Illetve a 18. szemelvény olyan, a vívásban gyakran előforduló helyzetet mutat be, ahol a kezek nyomása könnyen alkalmazható. Ez utóbbi technika ugyan a legtöbb könyvben szerepel, de ott ritkán látjuk vívás közben, legtöbbször csak maga a mozdulat kap helyet.

A 24. szemelvény első lépése egy könnyen alkalmazható tanácsot fogalmaz meg, hogy alsó ütéssel könyökre támadni előnyös. Ez egy olyan dolog, ami habár triviálisnak hangzik, mégis jó leírva látni, és bizonyosságot nyerni benne. Hiszen nem mond mást, mint azt, hogy ha nyílása van, akkor üss be, csak itt azt is megmondja, hogy melyik nyílásra milyen módon.

ÖSSZEGZÉSKÉPPEN, ha nem is ez a legátfogóbb vívókönyv, de Wittenwiller tanításai nagyon jól jönnek ahhoz, hogy jobb vívók legyünk, hogy jobban megismerjük ezt a művészetet. Ezért csak úgy, mint minden vívókönyvet érdemes végigolvasni, és kivenni belőle azt, ami számunkra hasznos, illetve hasznosítható. Remélem cikkeimmel megfelelő útmutatást adtam ahhoz, hogy miként érdemes egy vívókönyvnek nekiállni, hogy miként lehet feldolgozni az egyes technikákat.

ÍGY UTÓLAG is szeretném megköszönni a figyelmét mindenkinek, aki velem tartott, és végigkövette a cikkeimet.

A képek a Cod. I.6.2.5 jelű könyvben található Martinus Heemskerck által készített metszetek.