Irányelvek

egy hagyományos francia-belga torna lebonyolításához

 Matt Galas - 2012.

 Cikk

Fordította: Ábrahám Nóra (Kard Rendje)
A fordítást lektorálta: Berki András (HEMAC)

random image

A többség egyetértene az állítással, miszerint a HEMA / WMA (történelmi európai harcművészetek / nyugati harcművészetek - a lektor) közösségének elsődleges feladata, hogy az európai, történelmi harcművészeteket rekonstruálja, és újra életre keltse. Ezt a sok mindent felölelő célt tekintve, nehéz nem arra a következtetésre jutni, hogy a dokumentált történelmi vívásgyakorlatoknak is figyelmet kell szentelnünk. Ezt a felvetést szem előtt tartva, a következő cikk egy hagyományos vívótorna lebonyolításának irányelveit kívánja bemutatni, mégpedig Franciaország és Belgium gyakorlatozó vívó-céheinek mintájára. Valószínűsíthető, hogy ugyanezen szabályrendszer variációit Európa szerte más helyeken is használták, különösképpen Angliában, Hollandiában és Olaszországban.

Ezek a szabályokat már legalább a XVI. század elejétől egészen XVIII. század végéig használták, de valószínűleg ennél még régebbre nyúlnak vissza. Az itt részletezett szabályok főként a hosszúkard használatára irányulnak, de más, a tradicionális céhek gyakorta használt fegyvernemeire, a szimpla rapierra és a rapier és tőrre is alkalmazhatóak.

Ez a cikk olyan vívócéhek dokumentumaiban található szabályokon alapszik, amelyek francia és belga archívumokban lelhetők fel. Továbbá, az elmúlt három év során Belgiumban, Franciaországban és az Egyesült Államokban folytatott gyakorlati kísérletek sorozatának is rengeteg információt köszönhet. Különösképpen Scott Brownnak szeretnék köszönetet mondani, hogy az elmúlt pár év során aktív támogatója és szervezője volt a francia-belga tornáknak, valamint, hogy praktikus tanácsokkal szolgált a tornák lehető legjobb kivitelezését illetően.

Háttérinformáció: Franciaország és Belgium vívócéhei

Franciaország és Belgium vívócéhek egész sorozatának adtak hazát, már a kora XV. századtól kezdve. A vívócéhek más „fegyveres” céhek, mint például a számszeríjászok céhei (XIII. század), az íjászok céhei (XIV. század), a kézi-lőfegyveresek céhei (XV. század), nyomában jelentek meg. Franciaországban és Belgiumban sok városban alakultak ilyen profilú céhek, általában egy-egy helyi nemes, vagy a városi tanács által biztosított kiváltságnak köszönhetően. Ezeknek a céheknek az volt a fő funkciója, hogy képzett katonákat biztosítsanak, akik háború, vagy polgári békétlenség esetén, városi őrséggé léptek elő. Kölcsönös segélyszervezetként is szolgáltak, helyi vívómesterek és szociális klubok „szövetségeként”.

random image

Mindegyik céh rendszeres gyakorlatokat folytatott az általuk  választott fegyvernemben. A vívócéhek jellemzően minden vasárnap gyűltek össze vívásra, és rendszeres vetélkedőket tartottak különböző fegyvernemekben. Ez tipikusan ún. „díj-vívásból" állt, amelyben egy vívó felajánl egy díjat (általában egy meghatározott értékű bádogtálat) és ennek tulajdonjogát próbálja megtartani a többi céhtag támadásaival szemben. Évente egyszer a céh különleges vívótornát rendezett, amiben a céh minden tagjának részt kellett vennie annak érdekében, hogy elnyerje a „királyi” címet. A bajnokság győztesét a „Céh Királya” titulussal díjazták, ez nagy presztízzsel és az adott évre szóló különleges kiváltságokkal járt. A királynak meg kellett védenie címét a következő évben. Amennyiben egymás után háromszor nyer, jutalmul „császári” címet kapott, amelyet élete végéig birtokolhatott, az összes velejáró kiváltsággal együtt.

Ezen bajnokságoknak szabályai többnyire megegyeznek a különböző céheken belül. Az alábbi irányelvek ezen céhek szabályaiból létrejött összesítést mutatnak be. Bizonyos szabályok céhenként különböztek; ezek külön ki vannak emelve, a különböző céhek kérdéses helyzetek megoldására kitalált módszereivel egyetemben. Néhány gyakorlati probléma megvitatása kimaradt e szabályrendszerekből. Ezek közül, sikerült néhányra megoldást találnom, az elmúlt pár évben ilyen tornák szervezésével szerzett tapasztalatimra alapozva. Ahol így tettem, a félreértéseket elkerülendő, tisztán jeleztem ezt a szövegben.

Általános koncepció

A modern bajnokságokkal ellenben, a hagyományos francia-belga tornák nem törekedtek a „fair-fight” (sportszerű küzdelem - a lektor), vagy a szintenkénti megmérettetés lehetőségének megteremtésére. Ellenkezőleg, ők olyan szabályok szerint mérkőztek meg egymással, amelyek egy vívó („a király”) számára jelentős előnyt biztosítottak (pl.: a visszaütés szabálya). Habár a királynak minden támadó ellen meg kellett védenie birtokát. Számos, sorban egymás után következő versenyzővel (a „kihívókkal”) kellett megküzdenie. Ha a király marad „az utolsó álló ember”, mikor már minden vívópárbaj befejeződött, ő nyeri a bajnokságot. Ha a királyt legyőzik, a vívó, aki megfosztotta trónjától tölti be a király szerepét. Viszont, az új királynak meg kell védenie a koronáját a még megmérettetésre váró vívókkal szemben.

random image
Dijon 2011 - Belga-torna

A tiszta találat

Tehát a játék célja a király legyőzése. A király akkor tekinthető legyőzöttnek, ha a kihívó egy „tiszta találatot” visz be. A tiszta találat olyan ütésként definiálható, ami egy érvényes célterületre érkezik be. Az ütés nyomot kell, hogy hagyjon az ellenfélen ahhoz, hogy tiszta találatként könyveljék el. Ennek érdekében a pengéket krétával vonják be; a vívók pedig fekete ruhát viselnek, hogy a találat jól kivehető legyen. Ahhoz , hogy az ütést tiszta találatnak tekinthessük, az a legfontosabb, hogy a vívó, aki a támadást kezdeményezi sértetlenül ki kell hátráljon a harcból, nem szabad , hogy a király eltalálja. Tehát a „trónfosztás” egyaránt igényel jó támadó és védekező készségeket.

A gyakorlatisság kedvéért, a bíráknak a krétával borított penge által hátrahagyott jól látható, vastag vonalakat kéne keresniük. Amennyiben a krétanyom bármely része a célfelületen helyezkedik el, a találat érvényesnek nyilvánítandó.

A király előnye: a kettős találat és a visszaütés

A király két kulcsfontosságú előnnyel bír. Először is, minden kettős találat (egyidejűleg, vagy közel egyidejűleg történő ütésként definiálható) a király javára dől el. Másodszor, megengedett, hogy a király egy visszaütést hajtson végre. Ha a visszaütés betalál, az megint a királyt juttatja nyerő pozícióba.

A visszaütés egy olyan támadásként definiálható, amelyet a király az után hajt végre, hogy a kihívó ütése egy érvényes célfelületre érkezik be. A király visszaüthet, de ezt a támadást az őt ért találat után nyomban el kell indítania. Amennyiben késlekedik, elveszíti a visszaütéshez való jogát. Ahhoz, hogy beszámítható legyen, a visszaütésnek egy érvényes célfelületen kell landolnia. Ha a visszaütés betalál, az nemcsak semlegesíti a kihívó ütését, hanem a király javára dönti el a harcot. Amennyiben a kihívó hárítja az után-ütést vagy kitér annak útjából, a király legyőzöttnek minősíthető, és a kihívó veszi át a helyét.

random image

Általában király egy lépést tehet a visszaütés végrehajtása közben. Habár, néhány történelmi szabályrendszer három lépést engedélyezett a királynak, az visszaütés kivitelezése alatt. Mikor ilyen tornát rendezünk, el kell dönteni, hogy hányat lehet lépni az visszaütés megvalósítás közben. Az egyszerűség kedvéért, én azt javasolnám, hogy az lépést tekintsük a standard mennyiségnek.

A sorsolásos rendszer

Általában, ezeken a tornákon vagy a király szerepelt a címét védő éves tornán, vagy egy díjat védő vívó. Bármely esetben, a vívó (király, vagy védő) az első harcos, akinek meg kell védenie területét minden behatolóval szemben. Az ellenfelek sorrendjét szelvények húzásával döntik el: aki az egyes sorszámot kapja harcol elsőször, aki a kettes sorszámot húzza az támad másodszor és így tovább. Ha nincsen védekező király és senki nem védi a díjat sem, akkor az a vívó, aki az egyes sorszámot húzta királlyá avanzsál, és a kettes sorszámot húzott vívóval harcol először. A vívók húzott sorszámaiknak megfelelően sorakoznak fel, majd ugyanilyen sorrendben harcolnak. Ez a felállás a bajtársiasság érzetét kelti, hiszen a vívók egy csapatként követik az események alakulását.

A Veney

Minden vívó bizonyos mennyiségű Veney-vel rendelkezik (a szó Veney, ejtsd:”venni”, a francia, víváshoz kapcsolódó, venue szóból alakult ki). Ezeket pontokként, vagy „életekként” is értelmezhetjük. Általában a vívók előre meghatározott számú Veney-vel rendelkeznek (normális esetben kettő vagy három), habár néhány céh az idősebb tagoknak több Veney-t adott.

A vívó minden alkalommal veszít egy Veney-t , amikor találat éri. A kihívó számára ez azt jelenti, hogy mindig veszít egy Veney-t, ha a király sikeresen bevisz egy ütést (a kettős találatot és az visszaütést is beleértve). Ami a királyt illeti, ő akkor veszít egy Veney-t, ha tiszta találat éri, aminek jelentését már feljebb definiáltuk. Ha egy vívó elveszti az összes, Veney-jét, akkor kiesik a bajnokságból.

Tehát, ilyen torna szervezésekor fontos, hogy a szervezők eldöntsék hány Veney-vel fognak a vívók rendelkezni. Három Veney tűnik a leggyakoribbnak a fellelhető szabályrendszerekben; ezt javasolt az alapértelmezett mennyiségnek tekinteni.

A menetek rendje

Kétféleképpen rendezhetjük sorba a meneteket. Az első módszer a tornát egy pontos párbajok sorozataként folytatja le. E módszer szerint minden kihívó egy darab egy pontos menetben küzd meg a királlyal. Ha a király sikeres ütést (beleértve a kettős találatot és az visszaütést is) mér a kihívóra, a kihívó elveszt egy Veney-t, majd visszaáll a sor végére. Majd a sorban következő vívó lép elő, hogy belevesse magát a harcba. Amennyiben a kihívónak sikerül egy tiszta találatot bevinnie, a király elveszít egy Veney-t, beáll a sor végére, így a kihívók egyikévé válik. A vívó, aki győzelmet aratott, lesz az új király és addig harcol, amíg le nem győzik. Minden vívó (az előző királyt is beleértve) addig harcol, amíg fel nem használja az összes Veney-jét. A torna győztese az a vívó, aki király marad, mikor az összes kihívó felhasználta az adott számú Veney-ket.

random image
Fechtschule America 2012 - Belga torna

A második módszer a bajnokságot több pontos menetek láncolatának tekinti. E módszer szerint minden párbaj addig tart, míg a kihívó fel nem használja az összes Veney-t, vagy a királyt tiszta találat nem éri. Minden, a király által megtett és a kihívót sújtó ütés a kihívónak egy-egy Veney elvesztésébe kerül (beleértve a kettős találatot és az visszaütést). Ha a kihívó elveszti az összes Veney-t akkor kiesik a tornából. Azonban, ha a kihívó tiszta találata célba ér, ő lesz az új király. Az előző király elveszít egy Veneyt, beáll a sor végére, és a kihívók egyikévé avanzsál. Amikor a következő alkalommal sorra kerül az előző király, addig harcol, míg fel nem használja a megmaradt Veneyket, vagy amíg tiszta találattal nem sújtja a királyt, s ily módon még egyszer királlyá válik. Megint csak, a torna győztese az a vívó, aki király marad, mikor a többi kihívó már felhasználta az előre megadott mennyiségű Veney-jét.

Az érvényes célterület

Az érvényes célterületet általában így jellemzik: ”a könyöktől fölfelé és az övvonal fölött”. Ez a célterület mind hosszúkardra és rapierra is vonatkozik. Ez annyit tesz, hogy csak a csípő fölött, és könyöktől fölfelé (például: nem a lábra, csípőre, alkarra, kézfejre) beérkező ütések számítanak érvényesnek. Nem teljesen tiszta, hogy a szabályok hogyan kezelték a célterületen kívül landoló ütéseket. Gyakorlati szempontból nem ajánlom, hogy megszakítsuk a harcot, amikor az ütés egy érvénytelen célfelületen landol, épp ellenkezőleg, hagyjuk , hogy az akció folytatódjon (habár pénzbeli bírság róható ki a vívóra, akinek az ütése nem a célterületen landol). Ha egy vívó a saját célfelületét eltakarja kezeivel, hogy védjen egy támadást; azt javaslom, úgy tekintsük, mintha az ütés a védekező kéz takarásában lévő célfelületre érkezett volna be. Célszerűnek bizonyulhat, ha a közvetlen fej fölött lévő állásokat (példul: Vom Tag - tető) eleve kiiktatjuk, mivel ezek alapból takarják a célfelületet.

Változó tényező: az emelkedő célpont

Íme egy nagyon érdekes szabály, ami az izgalmas játékért felelős: ha a kihívók egyike egy tiszta találatot tesz és királlyá válik, az érvényes célfelület megváltozik. A célterület a királyt trónjától megfosztó ütés vonala fölé emelkedik. Például, ha a kihívó tiszta találata a király vállára érkezik be, ez lesz az érvényes találati felületet meghatározó vonal. Ettől fogva, csak a váll felett landoló ütéseket tekintjük úgy, hogy az érvényes célterületen landoltak. Ezek után, ha egy új kihívó egy tiszta találattal sújtja a király fejét, ő lesz az új király, így a célfelület kizárólag a fejre korlátozódik. Lehetséges, hogy eljussunk odáig, hogy már csak a fej búbjára bevitt talált számítandó érvényesnek.

Ez a szabály azt vonja maga után, hogy a harc feltételei megváltoznak a torna előre haladtával; jelentősen nehezebbé téve, hogy a királyt találat érje. Másrészről ez azt is jelenti, hogy a királynak egyre nehezebb a visszaütést végrehajtania, így bonyolultabbá téve, hogy megvédje koronáját (itt meg kell említenem, hogy az utóbbi pont kissé zavaros a szabályokban; lehetséges, hogy az érvényes célterület változatlan marad a király számára).

random image

Rapierral való harc esetén, a cél az, hogy a szívhez lehető legközelebb szúrjunk. Ezért, a szív helyét érdemes megjelölni egy piros anyagból kivágott szívvel. Minden egyes alkalommal, amikor a királyt tiszta találat éri, az érvényes célterület megváltozik, kör alakban összeszűkül a szív körül. Például, ha egy kihívó sikeresen bevisz egy tiszta szúrást, ami a királyt a vállán találja el; az érvényes célfelület összehúzódik, a fejet, a karokat, és a törzs alsó felét kirekesztve a lehetséges célpontok közül.

Praktikus tippek: A krétanyomok elemzésekor, a bíráknak a legmagasabban fekvő, egy ütés által hátrahagyott krétanyom alapján kéne megállapítaniuk az új célfelület szintjét. Az új célterületet egyértelműen kell jelezni; rögzítsünk piros szalagot a vívók kabátjára. Ez nagy könnyebbséget jelent majd mind a bírák, mind a résztvevők számára. Egy másik módszer, ami a gyakorlatban szintén hasznosnak bizonyult, hogy a bírák vezetője a saját kabátján jelzi az egyre emelkedő célfelület szintjét.

Elfogadott technikák

Hosszúkardos harcnál, egyedül az ütés az, ami megengedett. Ezt a penge lapjával kell végrehajtani, amit előtte krétával bevontunk, hogy a találatok nyoma látható legyen. A szúrás, egykezes szúrás, fél-kardos technika, véggombbal, keresztvassal való támadás, ütés, rúgás, és az ellenfél megragadása kerülendő.

A test-test elleni harc, azaz a belső köri technikák sem engedélyezettek. Az ilyen szituációkat eredményező ütéseket hagyjuk figyelmen kívül, és az ezt elkövető vívót figyelmeztessük, vagy pénzbírság fizetésével büntessük.

Rapierral való harcnál csak a szúrások engedélyezettek. Az éllel, és véggombbal történő ütések, valamint az ellenfél megragadása nem elfogadottak. A hegy ugyancsak be van vonva krétával, így az ütések nyoma tisztán kivehető. Hajdanán ruhával kitömött bőrgombócot használtak erre a célra; ma már egy gumidarabka is elegendő. A test- és test kontakt nem engedélyezett.

Különleges szabályok: esés, vagy a fegyver elejtése

A történelmi szabályrendszerek eltérően kezelik azt a szituációt, amikor a vívók egyike elesik, vagy elejti fegyverét. Néhány szabály szerint egyszerűen csak figyelmen kívül hagyják ezeket az eseményeket. Megállítják a párbajt, a vívók felveszik az eredeti pozíciót és a harc újból elkezdődik. Mások bírság fizetését helyezik kilátásba. Néhány szabály még tovább megy, és az esést, vagy a fegyver elejtését a vívó egy Veney-jének elvesztéseként értékelik. A legextrémebb példa az, hogyha a király elesik, vagy elejti a fegyverét, azt egy rá mért tiszta találatként könyvelik el. Ha ez a kihívóval történik, akkor elveszíti az összes Veney-jét, és kiesik a bajnokságból. Tehát a torna szervezőinek ezt a kérdést előre tisztázni kell. Amennyiben ezt elmulasztják, akkor a legkevésbé drákói alternatíva (az újrakezdés) alkalmazandó.

Döntéshozatal

A ránk maradt szabályrendszerek egyértelművé teszik egy bírálóbizottság igénybe vételét, de nem írják elő a döntéshozatal menetének részleteit. Praktikus okokból, egy főbírából és két-vagy három segítőből álló bizottság felállítását javaslom. Ha bármikor látnak egy ütést, a bírák bármelyike „Pont!”-ot kiálthat, a főbíró pedig „Állj!”-t parancsolhat, egy pillanatnyi szünetet hagyva, hogy a király végrehajthassa a visszaütést. Ezt követően, a bírák összeülnek tanácskozni, hogy meghatározzák az eredményt. Vitás kérdések esetében, a főbíró szava a döntő. Egy tiszta találat esetén, az érvényes célterületet módosítani kell, majd pedig a vívók tudomására kell hozni, mielőtt a harc folytatódik.

random image

Bírságok

Amennyiben a torna szervezői úgy döntenek, hogy pénzbeli bírságot helyeznek kilátásba, ezt előre egyértelműen ki kell jelenteni. A vívóknak a bírságot a helyszínen kell kifizetni. Kizárólag a főbíró állapíthatja meg a pénzbírság összegét. Hagyományosan a bírságokat az ellenséggel szemben tanúsított udvariasság elmulasztása okán szabták ki; az ellenféllel és a menet után a bírákkal való kézfogás elmulasztása, a fegyver tiszteletlenséggel való kezelése; káromkodás; és hasonló magatartási példák, amik potenciális veszélyt jelenthetnek, vagy a tisztelet hiányát mutatják.

A Veney-k jelölése

Praktikus okokból, fontos, hogy a Veney-k számának alakulását valamiféle módszerrel nyomon kövessük. Az egyik módszer szerint, minden vívó kap egy a saját sorszámával ellátott, színes ruhaanyagból készült csíkot. Amikor a vívó elveszít egy Veney-t, akkor az egyik ruhacsíkot átadja vagy a győztes vívónak, vagy a bírálóbizottságnak. Alternatívaként, egy erre külön kinevezett személy is vezethet listát arról, hogy ki harcolt, és mennyi Veney-je maradt.

A fegyverek krétázása

Nincs róla tudomásunk, hogy a vívó céhek, hogyan vonták be krétával a fegyvereiket. A leghatásosabb módszer, az, ha dupla-oldalú ragasztót teszünk a penge lapjaira, majd pedig kréta darabokkal dörzsöljük be a penge lapjait. A pengéket minden Veney után be kell krétázni; az a legjobb, hogyha egy külön erre kinevezett személyre bízzuk e fontos feladat kivitelezését.

Konklúzió

Egy hagyományos francia-belga stílusú torna szervezése érdekes és hálás feladat. Nemcsak a történelmi vívógyakorlatokra ad nagyobb rálátást, de fontos képességek elsajátításában is segít, mint például a lappal való ütés, a kötésben való vívás (pl: csavarás), valamint, hogy mit kezdjünk egy olyan ellenféllel, aki a kettős találat, és a visszaütés előnyeivel bír. A vívás látványos, mivel minden találat, ami a feketébe burkolt vívókat éri, egy fehér krétafelhőt eredményez. A sorsolásos rendszer, amely megköveteli, hogy a vívók sorban maradjanak, egy ráadás bónusszal bír: a résztvevő harcosok között a bajtársiasság érzését kelti. Végül, de nem utolsó sorban, a visszajelzések, amit a résztvevőktől kaptunk, egyöntetűen pozitívak voltak.

Befejezésképp, meggyőződésem, miszerint a történelmi vívógyakorlatok újjáélesztése a HEMA közösségek kutatási törekvéseinek szerves része kell, hogy legyen. A francia-belga céhek szabályai a legrészletesebb eddig dokumentált szabályrendszerek. Remélem, hogy ezek az irányelvek segítenek életre kelteni ezt a fajta történelmi formációt, és sokkal általánosabbá tenni a nemzetközi HEMA közösségekben.